2012. szeptember 18., kedd

Kezdetek

2008. év elején vásároltam a Harmati Yamaha motoros boltban egy új MT-03 típusú motort.

Egy hónap alatt el is intézték a papírjait, majd átvettem.
Minden nagyon O.k. 3 hónap múlva a sávomba szembe jött egy sárga Seat, előzött, ráadásul záróvonalon. Motor földön. Rendőrség és tanuk, egyértelműen a Seat a hibás.
Harmati Yamaha szerviz elvállalta a biztosító ügyintézést és a motor helyreállítását. Papírokat kitöltöttem, ügyintézés a Yamaha Harmatinál.
Kárszakértő megállapítja a kár összegét, 240000 FT. Harmatinál Yamaha a biztosító ügyintézés is elég maradi, ők megírták a papírokat. én meg elvittem a biztosítóba. Több menetbe.
Mivel a motort, motorozni vettem, nem a Harmati szervizt kitölteni vele, és ügyembe több hétig semmi nem történt, megvettem a szükséges alkatrészeket, motort hazavittem, görbült alkatrészeket kicseréltem. Miután motorom hazavittem és megjavítottam, úgy gondoltam, hogy Yamaha Harmati csak megbirkózik a feladattal és intézi a biztosítót. Bár, valóban nem a legkönnyebb feladatott kapták a MÁV biztosítós károkozó ügyfél által, de szerencsére ügyem még úgymond jókor keletkezet, tehát minden jogalap megvan a kár kifizetésére.
Leegyszerűsítve, ha elfogy a MÁV kárpótlási összeg, a károkozó fizeti a kárt. Erről szól a jog is, meg a levél is, ami a birtokomba.
Eltelik sok idő, majd fizetési felszólítást kapok a bíróságtól, tartalmilag egy Harmati Yamaha Kft. javítási számlával.
Láttam már ufót, kicsi zöld embert, tapasztaltam sok mindent, de a levél tartalmát átolvasva nagyon meglepődtem. Körbenéztem, hogy hol lehet a kandi kamera. Sehol. Ez a valóság! A számlának, talán csak a fejléce és az aláírás az alján, ami megfelel az igazságnak, a tartalmára a hazugság szót használjuk.
A társadalmunkba az ilyet csalásnak nevezik.
Kedvenc részem a számlából, a motor üzemanyagtank fényezés tétel. Nem túl nehéz lenne összehasonlítani a kárfelvételnél készült fényképeken lévő sérülést a jelenleg is az üzemanyag tankon lévővel. Szerintem 100%-ig egyeznének.
Akkor mire a fényezés és a tankon lévő emblémáról is tétel a számlában? Számlában szereplő javítási összeg, miről is szól? Mit javítottak egyáltalán?
Az ügyfélbarát Yamaha Harmati motorboltnak, az ősember szintjén se, lévő gondolkodásukkal, egyszerűbb volt az ügyfelet feljelenteniük, mint a károkozót. Talán ha a jognak és etikának megfelelően a károkozót jelentik fel, az ügyfél helyet (aki közben a motor árán kívül, különféle kiegészítőkre 460000 Ft-ot otthagyott a Harmati motoros boltba), akkor lehet, hogy már rég a zsebükbe lenne a biztosítási kárösszeg. 'És akkor talán le is fényezhetnék a motorom üzemanyag tankját.'
Az ügy, jelenleg a Budaörsi Bíróság kezelésében. (Egyéb, már-már fantasztikus részletek a Bíróság és a Rendőrség intézkedéseiről az iratgyűjteményembe.
A XI. kerületi rendőrség szerint, hamis számlát csinálni és még a bíróságot is átverni, nem csalás, írás róla.)
Ehhez képest apróság, hogy amikor Bering kesztyűm vásárlását követően, egy hétre rá visszavittem, mert a varrás eltűnt belőle, a Harmati Yamahánál közölték, ha van számlám, akkor esetleg ki tudják cserélni. Talán, ha adtak volna számlát. Motor kivételével, semmiről nem adtak számlát.
Olajcserére is csak egyszer mentem Harmati szervizbe. Mikor felemelték a motor elejét, így kiöntve az alsó védőidomba folyt olajat, úgy gondoltam, hogy ez a megoldás nem túl szakszerű.

A felhőtlen motorozáshoz, nem ajánlom a Yamaha Harmati motoros boltot!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése